A történetről

Végy egy Narát, aki képtelen mozgásra bírni az árnyékát. Adj hozzá egy Hyuugát, aki átlát mindenen, de minek? Fűszerezd egy szófosóval, aki a ninjutsut csak hírből ismeri. Öntsd nyakon egy tanárrá avanzsált Morino Ibikivel. Egy csipetnyi szerencsétlenség, csak ízlés szerint...

A Tizenkettes csapat jött, látott, és vesztett. Nagyot. De valaki egyszer azt mondta, nem az számít, hogy hányszor kerülsz földre, csak az, hogy mindig eggyel többször állj fel, mint ahányszor elestél. Felnőtté válni nem volt könnyű, de senki sem állította, hogy utána könnyebb lesz... hiszen hosszú még az út. Nos...

Vigyázz... kész... Tizenkettes!


A történet egy a Naruto című mangát és animét alapul vevő fanfiction, amely hosszas készülődés és tervezgetés után végül 2015. június 17-én kezdte meg hódító útját a netsztyeppén, és azóta is egy folyamatosan íródó és frissülő sztorival igyekszik színesíteni az amúgy igen terjedelmes fandom kínálatát. Eredetileg önmagam szórakoztatására készülgetett csak a számítógépem háttértárának, mert mint a logikai bakikra, a világ kidolgozottságára habzó szájjal harapó egyén, súlyosan tátongó lyukakat észleltem az amúgy általam roppantul szeretett és rajongott eredeti történet szövetén, amely hasadékokat nekiláttam a saját elképzeléseim és szájízem szerint kitölteni. Aztán - ahogyan ez már csak felénk, írók felé lenni szokott - bepofátlankodtak a karakterek is, és ahol karakter van, ott elmesélni való történet is van. És ahol elmesélni való történet van... ott hamarosan lesz regény is.

A történetet én írom, Lollipopp95 néven publikálva, de ez egy és ugyanaz a személy, mint Mogyee, mindössze disszociatív személyiségzavart mutatok fel a nicknevek terén. Ugyanakkor nem vagyok egyedül, ugyanis a sztorinak van egy keresztanyukája, Pindy, aki azóta figyelemmel kíséri ezt az őrült vállalkozást, amikor még nem hogy vázlat nem volt, mindössze néhány kósza gondolat és benyomás. Ő hallgatja, bírálja és ha kell, vétózza az ötleteimet, ő segít megtalálni a sokszor olyan törékeny egyensúlyt az emelkedett és a feleslegesen pátoszos között, és ő az, aki néha még talán nálam is jobban szereti ezt a történetet. Nem hagyományos értelemben vett társszerző, de nélküle sehol sem lennénk. Sem én, sem a sztori, a publikálás meg aztán főleg.

A sztori folyamán leginkább saját szereplőkkel dolgozom, de természetesen feltűnnek az eredeti széria karakterei is. Mindent elkövetek, hogy a hivatalos történetvezetéshez igazodjak, de természetesen elkerülhetetlen, hogy néhol letérjek az ösvényről, esetleg a saját megoldásaimhoz csiszoljak bizonyos mozzanatokat... de bízom benne, hogy ezzel együtt is a VK12 inkább kiegészíti a mindenki által ismert univerzumot, mintsem elvesz belőle. :)

És hogy mi ez az egész?

Történet egy csapatról, a shinobik világáról, felnőtté válásról, örömről, bánatról, küzdésről, bukásról, tanulásról, barátságról, kitartásról... mert nem csak a nagy hősök útja hosszú.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése