Az Intézet



Amennyiben folyamatosan követtétek a történetet – és ez valószínűleg így van, ha egyszer most itt vagytok :D –, akkor talán már lebuktam vele különböző utalások révén, hogy nagyon komolyan érdekel a pszichológia, és annak minden határterülete. Mondhatnám, hogy azért, mert a szakmámba vág, de valójában inkább azért az a szakmám, ami, mert ez érdekel. :) Ebből kifolyólag talán nem meglepő, hogy számomra a mentális betegségek, az emberi psziché állapota egy fontos téma, amit az írásaimban is időről-időre érintek, hiszen egy ember – és ezáltal egy karakter – egészéhez szorosan kapcsolódik a lelke és a tudata.
Már többször feszegettem azt is, hogy habár a Naruto világában erre nem fektetnek akkora hangsúlyt, valójában a ninja életforma igen nagy mentális és pszichés megterhelést jelenthet – nagyjából ahhoz hasonlíthatnám, mint a mi világunkban egy aktív háborús övezetben ellátott katonai szolgálat. A felfokozott terhelésnek pedig törvényszerű eredménye lesz, hogy akár a psziché, akár a lélek olyan torzuláson esik át, ami már a személy mindennapi életére, teljesítőképességére is kihatással lesz.
A nagyon virágnyelvű és polkorrekt bevezető után kicsit egyszerűbben megfogalmazva számomra mindig is egyértelmű volt, hogy a Naruto világában nem ritka, hogy egy shinobi megőrül. Történjék ez a borzalmak hatására, amiket látott vagy átélt, akár amiatt, hogy képtelen kiegyezni a tettei súlyával, esetleg kínzás vagy fogság hatására bomlik meg az elméje, az általam használt, realisztikusabb megközelítés alapján sajnos egyáltalán nem ritka a jelenség.
Nagyon sokat tűnődtem, mit kezdhetnek tehát egy olyan ninjával, akinek nem tiszta a tudata. Eleve nem véletlen, hogy bizonyos fokú károsodás felett a mi világunkban az egyszerű, hétköznapi civil embereket is elkülönítik a társadalomtól hosszabb-rövidebb időre maguk, és mások érdekében is, és ez fokozottan igaz lehet olyan személyek esetében, akiket egészen gyermekkoruktól harcra képeztek. Gondoljatok csak bele, adott egy ember, aki mentálisan már nincs tiszta döntéshozó állapotában, viszont fizikálisan ereje teljében van, nem ritkán halálos technikákkal. Az ilyen személy veszélyes önmagára és a társadalomra nézve is. A legelső elképzelésem az volt, hogy az ilyen shinobikat likvidálják, azonban ezt végül túl kegyetlennek ítéltem, valamint a mentális torzulásoknak is különböző szintjeik vannak, nem mindegyik visszafordíthatatlan. Tovább agyaltam tehát, míg végül megszületett a megoldásom, amiről a bejegyzés is szól. :) Nem más, mint a

Harminchatos Létesítmény, azaz a Biztonsági Elkülönítő Intézet

Rövid történelem
A szériából tudjuk, hogy a Második Nagy Shinobi Háború a csatákon túl másban is fontos változásokat hozott, ugyanis ez volt az a pont, ahol Tsunade kezdeményezése nyomán bevett gyakorlattá vált a csapatokat medikusokkal kiegészíteni a nagyobb túlélési esély érdekében. Én gondoltam egy merészet, és arra jutottam, hogy ez lehetett az egészségügy szempontjából egy nagyobb hullám kezdete Konohában. Egy háború még egyébként harcra kiképzett embereket is képes megtörni (háborút viselt veteránok körében sajnos rettentően gyakoriak a Poszttraumás Stressz Szindrómás, idegösszeroppanásos megbetegedések), ezért valószínűnek tartom, hogy a háború végével ugrásszerűen megnőtt azoknak a pácienseknek a száma, akik mentális gondokkal küzdöttek. Az adatokból úgy tudjuk, hogy a Második háború addig sosem tapasztalt emberveszteséggel járt, ezért habár elképzelhetőnek tartom, hogy korábban a kezelhetetlennek ítélt ninjákat likvidálták, a megcsappant létszám miatt fontossá vált valamilyen gyógymód kiötlése.
A Harmadik Hokage (Sarutobi Hiruzen) a Yamanaka klánt bízta meg azzal, hogy a medikusokkal összedolgozva feltérképezzék a lehetőségeket ezen a téren, mivel a Yamanaka technika lehetővé teszi a tudat vizsgálatát – így voltaképpen azt is mondhatnám, a Naruto világának ők a pszichiáterei. :) Több év kísérletezés után Yamanaka Inoden volt az, aki az állapotfelmérő teszttel lefektette a gyógykezelések alapjait. A tesztjének a lényege, hogy bizonyos ellenőrző szempontok alapján vizsgálják át a tudatot, és a vizsgált személy minden ép területért pontokat kaphat (ilyen szempontok többek között a tudat ingerlésre adott reakciói, a realitás érzékelése, stb.). Összesen tíz pontot érhet el valaki a teszten, és ez alapján sorolják be, milyen fokú a sérülés, amiből pedig következtethetnek a szükséges kezelésre vagy elkülönítésére. A teszt az Inoden-skála nevet kapta, és a mai napig ez képezi a diagnosztika alapját – Takemotón is ezt a tesztet végezte el Inora, mielőtt átszállították az Intézetbe.
Eleinte a kórház alagsorában rendeztek be biztonsági kórtermeket az elkülönítést igénylő páciensek számára, de idővel kinőtték a helyet. Ekkor kezdték felépíteni az Intézet jelenleg is álló épületét, amely Konohától négy kilométerre, a belső határ közelében helyezkedik el az erdő mélyebb takarásában. Az Intézet jelenlegi vezetője Yamanaka Inora, Inoden lánya.

Maga az Intézet
Fontos tisztázni, hogy az Intézet nem egy az egyben bolondok háza, inkább egyfajta szanatórium jelleggel üzemel. Az Inoden-skála alapján négy nagyobb csoportba osztják a pácienseket.  7 pont vagy afelett elért eredmény esetén a páciensnek nem szükséges az Intézetbe vonulnia, gyógykezelését bejárós rendszerben a kórházban intézik. Az Intézet a további három csoporttal foglalkozik. Eszerint pedig megkülönböztetnek súlyos, halmozottan súlyos, illetve visszafordíthatatlan státuszt.
Az első kettő, azaz a súlyos és a halmozottan súlyos páciensek gyógykezelésre érkeznek az Intézetbe. Esetükben különböző egyéni és csoportterápiákat alkalmaznak, a medikusok folyamatos megfigyelése és vizsgálata mellett fokozatosan próbálják társadalomba visszailleszthető állapotra felhozni őket. Esetükben az Intézet nem csak a saját és mások biztonságát óvja, de az ingerszegény, nyugodt környezet megfelelőbb alapokat biztosít a háborítatlan gyógyulásukhoz. (Az én univerzumom szerint példának okáért az Uchiha klán mészárlása után Sasuke is eltöltött pár hetet az Intézet falai között.)
A visszafordíthatatlan státuszba sorolt páciensek elkülönítésre érkeznek az Intézetbe. Számukra megerősített, biztonsági cellákat alakítottak ki, a chakrájukat pecsételéssel elzárják. A visszafordíthatatlan státuszú betegek folyamatos, fokozott felügyelet alatt állnak, a nap minden percében megfigyelik és őrzik őket, ugyanis gyakran ezek a páciensek agresszívek, ön- és közveszélyesek. Természetesen számukra is biztosított szinten tartó terápia, illetve időről-időre újra elvégzik rajtuk az Inoden-skálát, hogy javulás esetén azonnal változtathassanak a kezelésen, de általában a visszafordíthatatlan státuszú páciensek életükben többé már nem hagyják el az Intézetet. (Ilyen besorolású betegként él ott Takemoto is.)
Az Intézetbe nemtől és életkortól függetlenül érkezhetnek páciensek, azonban mivel veszélyes tudású embereket is kezelnek itt, ezért biztonsági okokból civilek számára nem elérhető. Szintén biztonsági intézkedés, hogy ilyen messze található a falutól, továbbá az is, hogy az Intézet személyzete a medikusokon, terapeutákon, vezetőkön és az általános személyzeten kívül (konyhai, takarító szolgálat) magasan képzett őrséggel egészül ki. A személyzet az Intézet területén él, ezzel biztosítva a folyamatos felügyeletet – habár természetesen időnként, szabadságok, cserék esetén elhagyhatják a területet. Az Intézet egy zárt hely, a belépéshez a Hokage és az Intézményvezető engedélye is szükséges, látogatni nem lehet.

Ragadványnév – Az Intézet
A Harminchatos Létesítmény nevet prózai okok miatt kapta, mivel ez volt a harminchatodik közcélú létesítmény Konoha fennhatósága alatt, a Biztonsági Elkülönítő jelző pedig azt hiszem, szintén nem szorul magyarázatra. :) Viszont mivel mindkettő meglehetősen terjedelmes, várható volt, hogy a köznyelvben valamilyen rövidítéssel terjed el. Eredetileg a hivatalos forrásokban a B.E. Intézetként használták, ebből aztán maradt az Intézet. A szó már eleve nem túl bizalomgerjesztő, de a rémisztő históriákhoz még hozzáadott, hogy a gyakran agresszív, kezelhetetlen páciensek mind ide távoztak, és sokan közülük értelemszerűen nem tértek már vissza. A lakosság körében ezért egy időben terjengett a pletyka, hogy az Intézetben valójában kísérletek és kivégzések folynak, ezek megfékezésére lehetett egy idő után többet tudni a működéséről és a pontos hollétéről. Természetesen a pletykák ettől nem szűntek meg, de alapvetően a Harminchatos Létesítmény semmi gonoszat nem őriz a falai között, mindössze egy gyógyászati intézmény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése